Hírek

Elérhetőségek

Polgármester

Polgármesteri köszöntő

Kedves Vendégünk!

Sok szeretettel köszöntöm Önt Balatonfüreden, a Balaton északi partjának történelmi hangulatot árasztó kisvárosában. Településünk több mint kétezer éves múltra tekint vissza, már a római korban lakott település volt. Igazán jelentőssé azonban a XIX. században vált, ekkor a hazai kulturális és társadalmi élet egyik legjelentősebb központjaként tartották számon. Híres költők, írók, politikusok töltötték itt a nyarat, lelték gyógyulásukat. Vonzereje gyönyörű fekvésében, szénsavas forrásainak gyógyhatásában, a felvidéken termő zamatos, jó boraiban, de legfőképpen az itt élő emberek vendégszeretetében rejlik. Történelmi, kulturális hagyományaink, évtizedekre visszatekintő rendezvényeink és természeti kincseink minden évszakban városunkba csábítják az érdeklődőket.

Balatonfüreden járva tegyen egy sétát a városban, tekintse meg műemlékeinket, látnivalóinkat, barangoljon a bennünket körülölelő változatos hegyekben és csodálja meg a tó vizében tükröződő naplementét. Bízom benne, hogy az itt eltöltött idő maradandó élményt jelent az Ön számára, nekünk pedig hamarosan abban a szerencsében lesz részünk, hogy ismételten felkeresi városunkat, és mi ismerősként, barátként köszönthetjük Önt Balatonfüreden.

Dr. Bóka István

polgármester